Hi everyone! We're hard at work trying to keep our community clean, so if you see any spam, please report it here and we'll review ASAP! Thanks a million!
Hagyományok Ha gerencsér vagy, legyen míves a tálad, kontár soha ne legyen különb tenálad! E szép, Å‘si szakmára tanítsd gyermeked, hogy méltó követÅ‘d lehessen majd neked. TÅ‘zsértÅ‘l meddÅ‘ üszÅ‘t soha ne vegyen, tinó és bika közt különbséget tegyen!
Csürhésként szalonnás mangalicát terelj, jó kanász módjára a kondáért felelj! Akard, hogy a fiad Å‘rizzen hagyományt, néha bízd gondjaira a szép állományt! Ismerje fel a dagonyázó helyeket, ne csupán a grundot s a játszótereket!
Gyermeked tudja meg, ki a gubacsapó, ne higgye, hogy pénzherdáló, csupa csaló! Szép, prémes gubavászonra heveredjen, mintsem folyton az utcán tekeregjen! Pákászt látva tudja, mi a szigony s varsa, mert így könnyebben lesz ebédje is harcsa!
Földön és égen gyönyörködtetÅ‘, csodás, káprázatos színingerek. Tüzes vörös, melengetÅ‘ sárga, tiszta, szűz fehér, szomorú barna, hűvös kék, rejtélyes éjfekete. És így jön sorban valamennyi szín, mert a szívemnek mindegyik kedves, de legbelül a zöldet szeretem. Felüdít, beburkol, s tán jobb leszek. Ameddig csak ellátok, a zöld színt minden eldugott zugban fellelem, s szemem rajta békésen megpihen. Mindent, ami körülöttünk zöldell, felsorolni semmiképp nem lehet. E szín nekem nyugodtságot, derűt és hatalmas biztonságot jelent. Az újjászületÅ‘ szép természet, bizony, a tavasz színe is ilyen. S a zöldnek minden évszakban üde, mámorító, friss a lehelete, mint a teagyöngybÅ‘l fÅ‘zött tea költeménynek pezsdítÅ‘ ereje. A földbÅ‘l bújó spenótzöld hajtás, a kikeleti kibomló rügyek, mind zöld, mint a bársony tapintású hamvaszöld, zizegÅ‘ falevelek. Ott nÅ‘ a kertben, erdÅ‘n és mezÅ‘n, a balzsamos illatú mentazöld. Olívazöldes a béke színe, áttetszÅ‘ a szivárvány közepe. Piros, fehér után a palackzöld a magyar zászlóban reményt jelent. A jelzÅ‘lámpa villogó zöldje átkelÅ‘nél szabad utat jelez. Haragoszöld szín a hegyoldalon a biztonságos örökzöld fenyÅ‘. A hegy gyomrában a nemes berill a smaragdzöld szikrázó drágakÅ‘. A patakban selyemszálként lebeg a moszatzöld bársonyos békanyál. A perzselÅ‘ sziklán sütkérezik a világoszöld színű gyíkcsalád. Az udvart kora reggel harmatos, gondosan ápolt zöld pázsit fedi. Rálépek, s lábam nyomát a zöld fű egy rövid pillanatra felveszi, majd a felszálló harmattal együtt egy másik alkalomra elteszi. A világ csupa zöld, s boldog lehet, ki ezt nap mint nap felfedezheti, és Å‘ a sokféle zölddel együtt a természet csodáját szereti. Nyit az újra, harmóniát teremt, megbízható és mindig kíváncsi. Kíváncsi Å‘ a többi színre is, a zöldnek vannak remek társai. A tüzes vörös, a meleg sárga, tiszta, szűz fehér, szomorú barna, hűvös kék, rejtélyes éjfekete, és a többiek, lám nekem a zöld. S hogy kinek, mely pompás szín a kedvenc, azt bárki belül, maga döntse el! 2016.
Titok Tenger a szélnek zúgja, szél a hullámzó lombnak, erdÅ‘ a völgynek súgja, völgy suttogja a dombnak, hab habnak, part a viznek, patakban fürdÅ‘ fűznek, madár madárnak búgja, virág azt illatozza, minden, mindenki tudja, nem tudja semmi, senki, csillagfény hírül hozza, föld égnek visszazengi, szem tükrözi a szemnek, emlékezés a vágynak, csend súgja a magánynak, Isten súgja a csendnek.
Silhouette Fehér lapon szeszélyes tintafolt. Nézem. (Mért nézem?) Egyszerre rámnéz. A széle merészen meghúzott arcél; s feketén a feketébe megrebben a szem, ajka rámmosolyog s haja dús keretében az arc él.
Nézem merÅ‘n. Halántékomban a pillanat szédült öröme. S a szivem egyre hangosabban dobban.
S már húnyva a mély szem, a gÅ‘gös ajak bús ive zárva; s mint fényjel az éjben, kilobban, elmerül feketén a feketében az arc minden vonala. Hova tűnt? S honnan jött? Könnyes szemem káprázata volt? Üzenet árva alkonyat csöndjén? Nézem, hasztalan nézem: elÅ‘ttem hallgatag fehér lapon szeszélyes tintafolt. Nyugat, 1928/1. szám
A riporter búja Ó, nekem kandi Szemekkel be kell néznem a vesékbe, Ki kell sütnöm: Mit gondol Gyuri Bandi (Ha tudna gondolkozni szegényke!) Ki kell szaglásszam, Mi újság a szinházban. S mily szépen énekel a primadonna lába, És meg kell tudnom általába, És kutatnom kell perverz vággyal, Hogy is gondolja az ügyet Szentesi bátyánk a Hortobággyal? Nekem bele kell esnem, Mint légynek a keserű sörbe, A Csokonai-körbe, S záp irodalmat kell szürcsölnöm ottan. Aztán a napokban egy kommünikét kaptam, Hogy szerkesszem ki szépen a lapban, Hogy Pap Zoltán úr már megint rálépett Bájdalocskái értékesítése végett A türelmes PetÅ‘fi vállára... Ó, Sára! Ábrahámné! dísze a bibliának! Ki az elsÅ‘ riportot csináltad, Mikor az Úr jöttét kiszínezted a népnek, Segíts, segíts, hogy oldjam ezt én meg: E sok díszes hírt mind megírni szépen, Hogy ki ne lépjem A lépem, a lépem, a lépem... 1911.
Kövek Az alkony elküldte felém bíbor sóhaját, vén fák alatt nyújtózik az árnyék. Elfáradtam én is hosszú sétámon, pihenni vágyom.
Látod, itt ér véget a világ, hol összeér az ég a víztükörrel, s eggyé válva hullámzik felém. KÅ‘sziklákon surran, majd korbácsol az idÅ‘, csillagok gyúlnak fenn, és buknak alá, torzóként változik a tér, visszafelé dübörög vad iramban a megtörtént jelen.
Kövek... mióta álltok a parton? Ha beszélni tudnátok, emlékeitektÅ‘l összeroskadna fájón e törékeny bűnös kor.
Évmilliók óta figyeltek, nézitek, ahogy nyugszik a nap a folyó túloldalán, láttátok, hogyan éledt újjá, és pusztult el újra és újra ez a világ.
Minden elmozdult, bomlott, jajongva elhalt, csak ti álltátok a szél, a víz, a tűz ostromát. Kövek... csillogó, hideg néma kövek. Testetek bezárta idÅ‘tlen idÅ‘kre
