Hi everyone! We're hard at work trying to keep our community clean, so if you see any spam, please report it here and we'll review ASAP! Thanks a million!
A csillagok hang nélkül suhannak mellettem. Tudják, a lelkemet pár napja letettem. Tisztelnek, táncolnak, akár a mesékben, nem engedhetik meg nekem, hogy megégjen utolsó elÅ‘tti aura-foszlányom, nincs most még otthonom, Tejút: az országom. Pilláim fenevad-módra csak lesnek, széttörött polcokat, életet keresnek. Születik még egy pár kavicsban forgatott, álmokat romboló sziporka, elv-halott. Ilyenkor kicsit még átjár egy zimankós rezzenet-féleség, ijesztÅ‘, kanyargós irányban suttogja: Kire vársz? Merre lépsz? De én már nem vagyok sem könnyű, sem nehéz. Felelem lassan a szürkeség fülébe: dobjon a mély vízbe, pokolnak tüzébe, én ugyan még egyszer kezeim kitárom, hegedűt játszok majd zongorán, gitáron.
Itt ülök ugyan még Galaxisom szélén. Nincsen már testem sem, Tükör vagyok, fénylény született mindenbÅ‘l, mit anno szerettem, kiáltok: elhaló szavakkal, rekedten.
Tombol az Å‘sz Örömtáncukat járják a hulló falevelek: Okker, arany ruhában perdülnek-fordulnak. Dér-ütötte a róna, ünnepel az enyészet, kandallóban tűz pattog, meleget koldulnak.
Napsugár aludni tér, vele liget, a bokor. Az öreg bükk álmodozik a tar erdÅ‘ben. Szürke felleg szakadatlan ontja könnyeit, nagyot sóhajtozik Åszanyó a rÅ‘t kendÅ‘ben.
Fosztogat a haragos, mogorva szél, hegedül, fodros tavon egy horgász ül kapásra várva. Mi ülünk ketten a mohás, megkopott padon ábrándos, lüktetÅ‘ szívünket szélesre tárva.
Manócska mese Valamikor réges-régen, varázslatos, tarka réten, titkos erdÅ‘ közepében, almafának gyümölcsében, bűvös alma legmélyében éldegélt egy erdÅ‘lakó, furfangjáról híres manó.
Icipici, csúcsos sipka, zöld kabátka, zöld nadrágja jellemezte kedves lényét, meseerdÅ‘ segítÅ‘jét.
Reggelente egy harmatcsepp lágy érintésére ébredt, melytÅ‘l megbillent Manócska apró almaházikója, ablakát szélesre tárta, és letekintett a rétre, annak is a közepére, hol csodás virágok nyíltak, kis állatok játszadoztak.
Vidámságukat meglátva tovaillant minden búja, a Holddal összekacsintva boldogan tért nyugovóra. 2012.
Lélekpillangó Megfoghatatlan, rebbenÅ‘, törékeny. Teljes átalakulás fÅ‘ művésze. Hernyótestet megkerülni nem lehet. Az élet elsÅ‘ része támaszt jelent.
Ennek halála a bebábozódás, Tudd, elkerülhetetlen a változás. Végül az lett, amivé lennie kell: Hernyóból csodás pillangó született.
Így átváltozva, különös mozgása Emlékezteti az embert egy táncra, Ezzel az örömöt árasztja bennünk, Magasabb szintre lép tÅ‘le a lelkünk.
Teljes akkor lesz az átalakulás, Ha levetjük könnyedén régi ruhánk. Meghaladjuk ezáltal önmagunkat, Csillogtassuk szeretet-mosolyunkat.
A vándor Óriás puszta fekszik amerre a szem ellát, már kihunyó a napsugár, s valaki érkezik. Egy vándor közelít megfáradt útja során, s elnyomja a fáradtság, földre teszi köpenyit.
Az eget figyeli, nézi a kihunyó napot, nézi az alkonyi világot, vágtatnak fejében gondolatai. Egy fehér galamb száll, feléje tart, elhoz egy szép diadalt, a vándor feje felé száll.
Fényét árasztja, fehér, csillogó fényt ad a vándornak, álladó kísérÅ‘je az éjszakának, fényét adja a vándornak. VöröslÅ‘ fények játszanak az égen, s a galamb elrepül, köddé testesül, s a vándor ismét újra útra kel.
