Hi everyone! We're hard at work trying to keep our community clean, so if you see any spam, please report it here and we'll review ASAP! Thanks a million!
Barátom a magányom Barátom a magányom, olyan, mint a kabátom, ha fázom, Å‘ melegít, esti órákon keserít, követ engem bárhova, ágyam mellett tábora, olyan, mint az árnyékom, tudja minden egyes szándékom, ha lefekszem, mellém fekszik, a lelkemre telepszik.
ÚtkeresÅ‘ Száll szavam szellÅ‘re, Jól járok jövÅ‘re. Lehet, lesz ladikom, Keresem, kutatom. Utam után ugrok, Keresetem kullog. Talán továbbtegyem? Soha sincsen sebem. Nemcsak nekem nehéz, Majd meglátod, megélsz. Szép, szaladó szekér Egyszer engem elér. Rohanok rá rögtön, Keresetem költöm. Én élem életem, Velem van végzetem.
(Mottó: A műfaj ugyan nem kötelezÅ‘, csak egy furcsa, hamis szójáték...)
Ha becsuktad magad mögött az ajtót, s ha húsz szempár már csendben rád figyel, vagy birkózni próbálnak értelemmel, s te kenyeret szeletelsz, tudást, jót...
Ha versenyzel a rohanó idÅ‘vel, és mégsem inted le a kérdezÅ‘t, nyugodtan válaszolsz minden elÅ‘tt, hisz magaslatra bárkit így emelsz fel...
Ha szócsövek harsogják is füledbe, hogy elavult a te világod rendje, ne válogass, egyet kell vallanod...
Hallgasd csak válaszát csillagszeműnek, és hidd, hogy alkotóvá csak úgy nÅ‘het, ha jól megszemlél minden csillagot!
Érzelmi skála Érzelmek skáláját zsongja halkan a gitár, dallamot dúdolva a lány táncra vár. De nem mindegy neki a lovag, ki kéri fel, e melódiára neki csak párja kell.
De jaj, a lány szíve hamarost megszakad, másik lány keze az, mit párja megragad. Most azt hiszi szegény, ennél nagyobb baj az életben nem érheti, hatalmas sóhaj
tör belÅ‘le és szemeit forró könny lepi, pedig hogy így történt, csak örülhetne neki... Ha ennyit bírt ki párja forró esküvése, semmit nem ér meg hitvány szószegése.
Egy hajnalon kinyílik elÅ‘ttünk a föld, okker színe kegyesen kitárulkozik, s megérezzük a "Lent"-et, melyben a fényév borul ránk hosszú távolig. A lassan becsukódó szempár még érzi a színek búcsúzó változásait: jönnek a feketén átvilágító ultramarinok, itt-ott egy-egy pillanatra belészövÅ‘dik a párizsi kék, majd türkiz-lazúrok sok új változata lengi körül, s magába szívja a lassan távozót! Az okker föld is kék lazúrt kap! S megfáradt test így ér "Haza"! Ez lesz a "Lent", a mélység! Az elme még érzi a zuhanást, s a hirtelen színjátszó csodát, melybe belefeledkezik: miközben a "Fent" fekete-kobaltkékje örökre beborít!
elindulok határaimon túlra itthagyva a bennem dúló forradalmakat migrálok sajátos világom enged útlevelem lapjain múltpecsétek korszakok furcsa hieroglifái zsír és kávéfoltok gyűrÅ‘dések mentén elmosódott régi képletek ködfoltokat idéz meg a láz leigáz meggyaláz ónos esÅ‘vé varázsol megfagyott mosolyod hidege szakadt idegek harcolnak félrehangolt gitárhúrokat idézve a túlsó partról nézve minden oly idegen bemutatkozom aztán bemutatok annak a valakinek kitÅ‘l azt kérdeztem hinni minek hitetlenek között kivel összeötvözött a múltam kinek arcát lenyúltam ki ott ül belül és végigsimít kegyetlenül amíg csak élek
