Hi everyone! We're hard at work trying to keep our community clean, so if you see any spam, please report it here and we'll review ASAP! Thanks a million!
Ballagó diákok búcsúzója Pöttöm kis elsÅ‘sként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába. A tanító néni kedves mosolya bátorított minket, az elsÅ‘ "o" betűnél még Å‘ fogta kezünket.
Mennyi, mennyi feladat: írás, számtan, olvasás... s rájöttünk az évek alatt nem könnyű a tanulás! De szeretÅ‘ tanáraink kitartó türelemmel, megtömték buksi fejünket némi értelemmel.
Bizony nem volt könnyű dolguk a nevelÅ‘inknek, míg dorgálással, szeretettel emberré neveltek minket. Kirándulás, versenyek, ünnepélyek; megannyi közös emlék, melyek az itt töltött éveket színesebbé tették.
Így lett aztán napról napra otthonunkká az iskola, s legkedvesebb tanárainkból második édesanya. Ámde a kamaszkor szele bennünket megcsapott, s ez viselkedésünkön mély nyomokat hagyott.
A ballagás küszöbén visszanézve, elnézést kérünk most érte. És minden szónál ékesebben itt ragyog szeretetünk a szemünkben.
Minden megköszönünk most, amit itt kaptunk: emberséget, tudást, hitet, szeretetet, türelmet, biztatást, becsületet... és itt hagyjuk magunk helyett az emlékeket!
De szép a május De szép a május! Oly sok tarka virág tárja szélesre mézédes kapuját, IllatfelhÅ‘k úsznak a légben, mint régen a kerteken át... Te csodás május!
De szép a május! Az esti csendben fák levelei közt osonó fénysugár, S a csillagok ezüstporral takarják be nappalom búját, Te csodás május!
De szép a május... Mily titkot rejt e bűvös varázs: egykor szerelmes szerenád. Órák alatt papírfecnin írt vallomás. Gondolok terád, Te csodás május!
De szép a május... Izzadt tenyérbe rejtett összegyűrt kincs, s a szigorú tanár, Szív-dobogva vártuk a fáradt csengÅ‘ utolsó moraját, Te csodás május!
Reszket a gép Bánt, hogy eszközökhöz kötve, nem vagyok képes tovább jutni eszközeim lehetÅ‘ségén. Úgy érzem magam, mintha gátak szorítanának össze, hogy kis mederbe tömörüljek, holott a szük határt akarnám megszélesíteni. Ismerem a Van-t és nem vagyok képes megismerni a Nincsen-t: holott jól tudom, a van nincsen és a nincsen: a van. Itt lappang tudatom alatt a végtelen érték és rá vagyok kényszerítve a kolduskodásra: Semmivel sem bírok-e hát, csak ami érzékeim alá esik? hisz ott kezdÅ‘dik az érték, ahol elhal a sensus. Undorodom már a formáktól, hogy a fizikum jelenségein át kell tapogatnom a lényeg után. Verjétek ki a szememet, hogy lássak, tépjétek ki a fülemet, hogy halljak, fosszatok meg érzékeimtÅ‘l, hogy a Létfölöttire koncentrálhassam magam. Ha meghalok: igen: kiszabadulok.
Mért félek hát a haláltól?
Nem én félek: az Én: csak a nyomorult test. Itt a szív körül: reszket a gép.
Mert én a Gondolat a Végtelen minden szépségét érzem és vágyom és óhajtanék felszabadulni. De ez a döglendÅ‘ test félti kis kenyerét. Budapest, 1920. január 1. (A közlés idÅ‘pontja: 1925. január 1.)
Faóriások állnak a járda szélén, esÅ‘fellegekre tornyosult platánok. Faágakban vergÅ‘dik a szürkéskék ég, dézsából ömlik az özönvíz; elázom.
Minden élÅ‘ teremtés a hétfÅ‘ foglya, és úgy tűnik, mintha minden halott volna; Csak a múló idÅ‘t nem fogja a rozsda. Víz fodrában süvít a szél; elsodorhat.
Régen elvermeltek a tücskök, a békák; meztelen csigák nyálába már nem lépek. A rigók, a zajos kabócák is némák. Pangó víz fodrozódik: tört önarcképem.
Ólomsúly az álmosság, lassan párolog; hajnali mámortól egy kabát támolyog, munkába járnak alvajáró vándorok. A Nap szikrázik bennem, errÅ‘l álmodom.
