Hi everyone! We're hard at work trying to keep our community clean, so if you see any spam, please report it here and we'll review ASAP! Thanks a million!
November Lehullt levél, az Å‘sz lábnyoma, Nem rejt gyümölcsöt a fák ág-boga, Madarak kutatnak a kertbe’, KödbÅ‘l ballag elÅ‘ az este, Néz a semmibe az ember, Ablakomban sír a november.
beszélÅ‘ kabát KésÅ‘re járt akkor, és kéz a kézben ballagtunk épp szembe a holdfénnyel. Láttad, milyen dideregve fázok, semmit sem szóltál, csak szemeddel megsimogattál, s a hűvös, Å‘szi szélben vállamra terítetted a kabátod...
"Itt vagyok, bújj belém - szólalt meg a kabát, de maradj csendben, mert bennem már alszanak, szerelem-bélésemben szunnyadnak a szavak,"
- Érzem, milyen könnyű, puha és meleg, így már biztosan nem fázom meg...
"Pszt! Jól van, de kérlek, csendesebben, halkan, hiszen láthatod, idebent mind elszenderültek, nehogy álmukból riadtan felébredjenek"
- Nem szólok semmit, ígérem, ne félj! Nem is didergek már, pedig hideg az éj, most én is elhallgatok... Csak olyan jó, tudod, még sohasem viseltem beszélÅ‘ kabátot...
Mese a mesérÅ‘l Egyszer egy mese, egy nagyon picike, annyira pöttöm, mint egy kiscsibe, nem volt neki se füle, se farka, kurta malacka átnézett volna rajta.
Na, ez a mese, az aprócska, tipegve, bukdácsolva, elindult a világba, anyamese bánatára, marasztalta, de hiába, hát betűt dugott a tarisznyába, hogyha megéhezne szegényke, legyen neki ebédje.
Apamese bátorítja, bár a szíve visszahúzza, de mint tudjuk, a férfiaknak, mese ide, mese oda, keménynek kell látszani, az a férfi az igazi, így hát útravalóul, apa mese szóval buzdít:
- Fiam, apró mesécske, meseélet szegénye, arra óvlak, vigyázlak, minden betűd legyen alázat, nÅ‘j, növekedj mondatokban, hazug szókat kerüld nyomban, szomorkodást átugorjad, gyermekekre mosolyt csaljad. -
Ment a mese, meskete, útravalót megette, munkát vállalt, keresett, sok-sok betűt megevett, megbecsülte az intelmeket, kerek mesévé cseperedett, könyvet írtak belÅ‘le gyermekek nagy-nagy örömére!
Végtelen küzdelem... Az életünk egy végtelen küzdelem, Végképp elsodorjon, én azt nem engedem. A küzdelemben mindig keresem a jót, Míg fájón, bámulva nézem a távozó hajót!
Félve, óvatosan lépek tovább, elÅ‘re, Soha nem tudhatom, mi lesz még jövÅ‘re. Talán, ha mélyebben belegondolok, Nem tudhatom, megérem-e a holnapi napot?
Az életemet széppé, boldoggá csak én tehetem, Hiszen magam irányítom halandó életem. Minden pillanatban keresem a szépet, Talán megtalálom a legszebb álomképet!
Egyszer eljön majd az a várt pillanat, SzeretÅ‘ szívével valaki kitölti álmomat. Akkor boldog lesz ma még bús magányom, Szeretetben sem lesz már többé hiányom!
Az embert társas lénynek teremtette az Úr, A fájó magány a lelkekben lüktet vadul. Åszintén szeretni, az a szívnek büszkesége, Valakit boldoggá tenni lelkünk ékessége!
