| A kritikus ül hosszú méla lesben,
epéjét túráztatja lefekvés elÅ‘tt,
hogy másnap se hagyja cserben.
Ágyához érve fogai közt elmormol
pár gyűlölettÅ‘l fröcsögÅ‘, léha átkot,
leginkább a pokol mélyére kívánva
ezt az irtóztatón dilettáns világot.
Mert egy, csak egy ember igaz e földön,
és csakis neki köszönheti mindenki,
hogy reggelente a nap még följön.
Ez pedig nem lehet senki más,
mint a Tehetséges Kritikus önmaga,
ki a Magyar Lírának szilárd bástyája,
és máig egyetlen: vezérlÅ‘ csillaga!
- Itt van mindjárt példának okáért
e versnek aligha mondható valami,
melybÅ‘l hiányzik minden eredetiség,
csupa frázis, közhely, semmi igazi.
És ezt nyomja le majd minden torkon
(valami "M. Laurens" vagy ki fene).
Ez akar fent lenni nálam a polcon?
He-he-he...
Így dohog a kritikus hosszú méla lesben,
rossz-máját feloldja két pohár felesben...
Hja!
Majd elfelejtettem!
Hogy Åt bezzeg nem olvassa szinte senki?
Ezt az apróságot leírni mindig elfelejti.
Budatétény, 2017. február 24. |
| Recently Spotted MembersNo members found. Be the first. |
