| Csendes éj EsÅ‘ben poros, hulló, száraz tölgyfalevél, belé kapaszkodik a hűvös, téli szél. Egyre hangosabban törtetÅ‘ az akarat, égi fellegek hozzák el a harmatos havat.
Karcos érzés simára csiszolt üveglapon, bizsergetÅ‘n csiklandoz, mégis hagyom. Jégcsap, hideg zúzmarában földre hull, köd gomolyog a fagyott bérceken túl.
Várom szótlan a hangoskodó távozót, néma ajkakkal süketen keresve a szót. Még lépdel lábam, fáradt menetben áll, félve riadt zaj a csendes éj, de rám talál. A földön ördög múlatja el az elmúlt idÅ‘t, odafent angyal száll, elhozva az eljövÅ‘t. |