| Emlék Egy arc fölbukkan néha a homályból, Hová eldugta Å‘t a feledés, Egy régi társnak arca, aki bátor Tekintetével a lelkedbe néz.
Elhunyt napok és elfakult vidékek Feléd ragyognak ismét hirtelen, Fölzendül elnémult szavak zenéje És lelkeden, lehangolt hangszeren
Ábrándjaid eljátssza újra multad, Csak bánatod tesz rájuk hangfogót... A feledés homályából kibukkan Egy régi arc és feléd mosolyog. |
| Recently Spotted MembersNo members found. Be the first. |