| Fagyott idÅ‘cseppek Hibáim idÅ‘vel bölcsebbé tettek, másnak örülök és mástól félek, bár nem számítanak a régi tettek, ha túlélésre játszik a lélek.
Hiába reménykedtem, nem lettek a rossz idÅ‘kbÅ‘l mostanra szépek, tenyeremen fagyott idÅ‘cseppek, a kiolvasztott emlékekbÅ‘l élek.
Nem rakhatok tüzet jégbÅ‘l s hóból, de felidézhetem azt, ami jó volt, és e képek mindig felvidítanak.
Vágyaim épp téli álmot alszanak, néha mégis tűz égeti ajkamat: lángra kap egy réges-régi csóktól... |