| Régen történt egy kedves eset, mely vélünk, vélem megesett. Egy nap kertemben virágot gyomláltam, és akkor ott valami csodát megláttam.
Egy cinkepár postaládánkat birtokba vette, családi otthonuknak, fészküknek kiszemelte. Fészkük építése csodálatba ejtett, ahogy felváltva e két piciny madár otthont teremtett.
ZörgÅ‘n megszáradt fűszálat, avart kerestek, felkutattak érte mindent, nem voltak restek. Mi segítségül mindent, mi kellett nekik odavittünk, eleinte, hogy elfogadják, abban nem is hittünk.
De látva örömüket felnevettünk, hogy nem volt hiába segítségünk. A postásnéni leveleinket kézbe adta, ha otthon sem voltunk, a szomszédnál hagyta.
Mígnem egy nap kész lett a cinkeotthon, s a cinkeapa reggeltÅ‘l estig ott volt a toppon. Szorgalmasan hozta a finomságokat párjának példát mutatva minden hitestársnak.
HÅ‘s cinkénk óvta féltÅ‘n az otthon ülÅ‘ párját, s ha kellett, mérgesen csettegve elzavarta a macskát. De egy nap eljött a várva várt pillanat, öt piciny tojásból született kis csapat.
Öröm volt látni, ahogy kiröppentek, megvolt mind az öt kicsinyke cinkegyermek. Rovarok és legyecskék, most vigyázzatok, öt éhes száj mohón les le rátok.
Jót jóért cserébe egy nap hogy megesett, az egyik felnÅ‘tt cinke nagyon meglepett, mellém röppent le, egy lépésre talán, félelem nélkül, ez ma is nagy talány.
Csivitelt, csettegett, be nem állt csöpp szája, Én csak álltam ott mozdulatlanul, megbabonázva, megértve elmém, hogy ez volt a cinkehála. 2016. május 9. |
| Recently Spotted MembersNo members found. Be the first. |