| Kezdő festő
Áldott esÅ‘
Ecsetet fog kezébe egy kezdÅ‘ festÅ‘,
kérdés gyötri, mi legyen a téma és a séma.
Bár ez lenne a legkisebb gondja, s magának mondja,
mindegy, nekiállok, mert így festményt ecsetem alól sosem látok.
Csupasz falak, így hogy akasztok szép képet rátok.
Azt sem tudja, hogy hol kezdje,
az elejét vagy a hátterét kenje.
De mintha alapozni kellene a vásznat,
s majd folytatni, ha az már megszáradt?
Pirossal, sárgával kezdi mázolni a hátteret,
arra pár fehér foszlós bárányfelleget.
Becsukja szemét, hogy jobban elképzelje,
s bizonytalanul megindul festékes ecsetje.
De dühe kezd fellobbanni hÅ‘s piktorunknak,
nem oly lángoló a nap, mint minden alkonyunknak.
Türelme fogytán, mert szépre hiába akarja,
mérgében a festéket gyorsan levakarja.
Meg kell tanulnia, hogy nem adhatja fel,
festményét újrakezdi szépszerivel.
S mire nagy nehezen kialakulna a kép,
esÅ‘ zúdul nyakába, s mázolt vásznára épp.
Szobájába rohanva viszi be a festményt,
s ezzel feladva minden kicsiny reményt.
Sutba dob ecsetet és összekent vásznat,
s elfogja keserűség s megannyi bánat.
Nem lesz belÅ‘le sosem híres festÅ‘,
inkább rímeket faragna, mint egy ékes költÅ‘.
A festÅ‘nek másnapra nem várt vendége jÅ‘,
zavartan takarja ázott művét Å‘.
De vendége meglátva így kiált fel, ó,
ez szobám falára nagyszerű s való.
Új praktika, stílus, nagyszerű ecsetvonás,
ezt a festményt látva mesés és csodás.
A kezdÅ‘ festÅ‘ kövülten figyeli,
hogy vendége festményét ily dicsérÅ‘n illeti.
Örök tanulságként megjegyzi magának,
hogy pont az, mit elrontottnak hitt még, tetszhet másnak.
Örömmel felkiált, ez legyen tiéd, barátom,
feledem dühöm, s csak az esÅ‘t áldom.
Világhírű festÅ‘ így lett piktorunkból,
önbizalmat így merített egy kedves barátból. |
| Recently Spotted MembersNo members found. Be the first. |
