| Te és a sivatag Akkoriban megcsapott a nyugalom határtalansága, merre szemeid elláttak, szabadság lüktette ereidben a halhatatlanságot. Lelked csendrÅ‘l álmodott, arról az egyedüli semmirÅ‘l, melyre valami léted vágyva vágyott idÅ‘tlensége óta. Azok a markáns dűnék, mind elÅ‘tted hódoltak, még az ötven feletti meleged sem szabott határt szerelmes vonzódásodnak. Csak érezni akartad azt, amit azelÅ‘tt még soha, akár a kis herceg, ki szállva pottyant e kietlen világ peremére. Gyermek lehettél újra, ki mindenre rácsodálkozó és kíváncsi. Te és a sivatag, akár egy szimbiózisban létezÅ‘, apró kis világegyetem, megértettétek egymást. Békétek összehangolt hullámhossz volt abban a távoli meseországban, hol Aladdin a lámpását is megtalálta. Te bölcsességet találtál ott a csendben, végre megismerted igazi önmagad és többé már nem volt kétség, hited erÅ‘sebb, mint a fakó homokfutások ereje lábaid alatt. |
| Recently Spotted MembersNo members found. Be the first. |