| Szélhámosok Szélhámosok, mi, egytÅ‘l egyig. Hullámzó tekintetünk sárba tipró módon, hol jobbra, hol balra figyeli a meg-megmoccanó nádat. RejtekhelyérÅ‘l kikecmergÅ‘ hattyúk dalára figyelmesen mosolyt penderít az arcára. Mi, szélhámosok. Hol egy tárgyalóban, hol parancsra, meg sem rebbenÅ‘ arcizmokkal, egy átivott hajnali mulatóban nevetünk a vakvilágba, nem tudva, mit hoz a holnap. Pedig ugyanezt a nádast, ugyanezt a szelet, de ha nem vigyázunk, majd mi is ugyanúgy vadászunk, s Å‘rületbe visz minket az út, mi ugyanoda vezet. |