| árnap reggel, ahogy én szeretem... Nyolc méter magasban imbolyog a székem, magányuk csendjében fürdenek a fák, napsugár fényénél ragyog a madárdal, rügy pattan, s zajára mozdul a Világ.
Kávém az asztalon... valamire vár, gÅ‘zében párát iszik a kanál, az erkély még szürkén álmodja a nyarat, szellÅ‘ lebben néha, s viszi az álmokat. |