| Szívemben vagy az öröm és bánat, egyszer zokogok, máskor nevetek én, lelkem hív, de nem járok utánad örök-lakóm, te a világ féltekén. Bizalmam hatalmas, hÅ‘n szeretlek, hiányod dermedt csend, hang nélküli szó, erÅ‘m karjai tÅ‘led eredtek, "azóta" lettem állandó búcsúzó. Láthatatlan fonál köztünk izzik, lelkendezik velünk a vénséges föld, csillagok ember-létünk irigylik, bólogat a frigyre ezer éves tölgy.
Napkincsem neved, egyesül az út, Az IdÅ‘ int, minden perce hozzád fut. 2016. február 15. |