| ng, Mint kelő nap egy hideg reggelen,
Mint tesiórán a fehér egyenpóló, Mint házaknak az ajtó, fal, ablak, Mint hangzavarban egy hegedűszó, Mint elsÅ‘ naplementéje egy vaknak,
Lehullott a fáról minden levél, Az ág is száraz, egyik sem él, Maradok az, aki már nem remél:
Egyszer ez mind te voltál nekem. Most egymásnak, mint két idegen. Jön a feledés, hogy magához vegyen. |