Hi everyone! We're hard at work trying to keep our community clean, so if you see any spam, please report it here and we'll review ASAP! Thanks a million!
A föld mementója Zokogja a föld, Sírni volna jó, de nem tudok, Hisz csupán egy szív nélküli, csodás, Kék bolygó vagyok. Gyarapodnak a mérgezett vizek, S irtják a hatalmas Å‘serdÅ‘ket! Mesterkélt katasztrófák s atomrobbantások Lassan-lassan elpusztítják E csodás világot. Bánatos a nap is, Hisz minden nap új katasztrófákra kél! S errÅ‘l vajon ki tehet? AZ EMBERISÉG! Lassanként elindul a visszaszámlálás. Évek, évtizedek? Ezt megjósolni nem lehet. Munka nélkül luxuskocsi, luxusház, De Å‘ket ez még nem érdekli! Pedig neki is lesz unokája, dédunokája, Kinek már lehet, nem lesz mit inni-enni! De hiába minden mi figyelmeztetés, A pénz nagy úr, és jelenleg ez a cél, Gyarapítani a számlát mindenáron, S nem foglalkozni a holnappal. De sajnos eljön az az idÅ‘, mikor már A pénz semmit sem ér, S az emberek ölik egymást egy korty vízért! De akkor is felkel a nap, ha oly nyomorú lesz a világ. S nem lesz virág, hisz nem lesz, ki élvezze illatát! 2016. január 2.
Kérdeztétek, milyen emberek is a bányászok? Elmondom, hallgassátok!
Tudjátok!? Életünket mi a temetÅ‘ alatt éltük, ha a mélyben lent dolgoztunk, fejünk felett nehéz földkéreg, - úgy százharminc emelet - fejtettük a megkövült életet, bányásztuk a kÅ‘szenet. Lehet felettünk: a sírkertben társat temettek, szólt a lélekharang, lent a mélyben sok apró lámpafény imbolygott a gerendák roppanó hangja alatt.
Szénpor kérge ült meg az arcunkon, befedte szívünket, lelkünket, - be kell vallani -, mást is takart néha, takarta a félelmünket. FentrÅ‘l, ha szemetelt a halál, reccsent a gerenda, ugrani kellett, - ha nem sikerült -, márványtáblába bevésték nevünket, vagy lobbant egyet a metán`, lesújtott az álnok sújtólég`, bizony, akkor ott sok jó bányász halt, - egy pillanat alatt -, itt hagyva a gyászt, árva családot és a hű pajtásokat.
Gyászoltunk, de folytattuk, mert szerettük a szakmánkat. Jöhetett víz, omlás, robbanás. Tudjátok - mi ott lent - testvérekként tiszteltük, vigyáztuk egymást, s ha mégis valaki alulmaradt, elesett, nem feledtük sohasem a táblába bevésett kettÅ‘száz-tizennégy nevet. Ennyien haltak meg szénmedencénkben a bányászkodás alatt. Åk hÅ‘sök lettek, amíg éltek: férjek, apák, fiak és bányászok voltak.
Bányászok: akiknek most igen nagy a keserve, szent deszkánk a Lármafa`, utolsókat koppan, temeti végleg a tárnát, elbúcsúztatja az utolsó szénbányát, a Klopacska` hangja, koppanása elsiratja a bányászszakmát. Kemény, konok bányászemberek szemében - látjátok most könny ül -, elfogynak Åk csendben, remény és utódok nélkül. A "Jó szerencsét" köszönésük marad talán csak emlékül.
Kérdeztétek, hát elmondtam: ilyen emberek voltak a bányászok, csak voltak, mára már holtak. Tárna nélkül már nem lesznek, bánya nélkül Åk nem létezhetnek. S Ti!!! - akik szakmánkkal ezt tettétek -, Szent Borbála óvjon meg bennetek
Álmaid szigetérÅ‘l én a nagykövet vagyok, sorban állnak értem a csodás kisasszonyok. Szívem kulcsát finom homokba rejtettem, a tenger sós vizének illatát mindig is szerettem. Pálmafák az álmaim, s kagylók az ékszerek, szemem tükrében a képzelet fest csodálatos, kék eget. A horizonton túl egy kecses hajó úszkál, kapitánya nem lehet több, alighanem húsznál. Igazgyöngy nyakékem erÅ‘sen szorítom, ha megérkezik hajójuk, ideje lesz futnom... Beborult az ég, már úgy érzem, vihar jÅ‘, elÅ‘tűnt a hatalmas, esÅ‘t hozó felhÅ‘. Levelek takarják fedetlen, lágy bÅ‘röm, a kapitány fiatal, az ki legelöl jön... Vajon mit akarhat e lakatlan szigeten, hol temérdek a víz, de alig van élelem. Csendben meglesem, hányan is lehetnek, valamit a földön igencsak figyelnek. Lábnyomaim elárultak, és hozzám vezetnek, gyöngyök helyett én leszek, kit igazán keresnek. ReszketÅ‘ testemen félelem lett úrrá, hirtelen elhangzik egy nagy kiáltás: Hurrá!!! Megindul a sok ember, azt sem tudom, merre, csak a kapitány maradt ott, kezét teszi zsebre. Bágyadtan vizslatja a fodrozódó tengert, kezében szorongat egy furcsa végű hengert. Egyszer csak belenéz, megcsavarja csendben, hajója látképe a homályos üvegben. NÅ‘i kíváncsiság, mert szeretném megfogni, de ha elÅ‘jövök, mit fog vajon szólni? Olyan szép, ahogy áll egymagában árván, ajka mosolyog, kicsi delfint látván. ElÅ‘lépek, kezem hirtelen vállát megérinti, megfordul, s fejét már oldalra is dönti. Lágy szellÅ‘ hajunkat lágyan simogatta, ajkunk a másikét vonzón hívogatta. Csókban olvadt össze két idegen szája, a hatalmas égbolt volt, ki szerelmüket várta. Az ifjú is, a leány is boldogságban úszott, kezük sejtetÅ‘n egymás testén kúszott. Lakatlan sziget volt egy angyal menedéke, és itt talált rá legelsÅ‘, igaz szerelmére. A horizonton túl már tiszta volt a mélység, végre boldog volt egy csodálatos szépség.
Van egy csodás bolygó, hol emberek élnek. Boldogan bolyongó, titokzatos lények. Körülöttük minden fű, fa, bokor zöldell, Gyors patak, kék folyó boldogsággal tölt el.
Nincsenek gyáraik. Nincs szükségük rája. Gyalogosan járják a vidéket mára. Gyógyszert sose szednek, de minek is kéne`. Nyugodt életűnek nincsen betegsége.
Kecsketejért borsó, tojásokért répa. Cserebere korzó. Nem létezik pénz ma. Laknak, ahol laknak. ErdÅ‘ben, barlangban, És hogyha piszkosak, fürdenek patakban.
Felettük kék az ég, levegÅ‘jük tiszta. Tengerük kristály kék. Arcod veri vissza. Háborút nem látott ez a csodás világ. Szájadat eltátod, mennyi sok szép virág
Terem e szent helyen, mit sosem láthattál, Hiszen csak képzelem, mert Föld az én hazám. Ahol az emberek kétségek közt élnek. Nem a szeretetnek, hanem csak a pénznek.
Fű, fa, bokor meghal. Folyó, patak szürke. Autók és gyárak koromsötét füstje Rontja a levegÅ‘t. Orrok, tüdÅ‘k tele. Igen sok rákkeltÅ‘t teremtettek vele.
Még a gyógyszeripar is virágzik bÅ‘szen. Emberiség kihal temérdek mérgében. Mindig fáj valami. Fej, ízület, gyomor. Kemikáliáktól közérzetünk komor.
Kinek pénze nincsen, az dögöljön éhen. Fagyjon meg hidegben. Az nem kell, hogy éljen. Az ételminÅ‘ség évek óta romlik. Hús helyett a szója és "e"-k ízesítik.
Hamburger a menÅ‘, MC` Donalds van száz is. Kolbászt és szalonnát hibáztatják máris. Azt mondják, hogy rákot lehet kapni tÅ‘lük, Magunkba üdítÅ‘k tömkelegét töltjük.
Ragacsos löttyöket sok vegyi anyaggal. Szomjad el nem oltja, s küzd az érfalakkal. Még ha tisztított is, vízben megfürdenek, Csúf bÅ‘rbetegségben szenvednek emberek.
Ami még virágzik, sajnos a hadipar. Sikeres országok romba dÅ‘lnek hamar. Örök nagyhatalom. Mind-mind ezt szeretné. Saját államába mind bekebelezné.
Szomorú tény, tudom, de már elkezdÅ‘dött. Harmadik háború világunkban gyÅ‘zött. Hogy mi lesz a vége? Sajnos, jós nem vagyok, De talán jobb is, hogy többet nem tudhatok.
