Hi everyone! We're hard at work trying to keep our community clean, so if you see any spam, please report it here and we'll review ASAP! Thanks a million!
árnap reggel, ahogy én szeretem... Nyolc méter magasban imbolyog a székem, magányuk csendjében fürdenek a fák, napsugár fényénél ragyog a madárdal, rügy pattan, s zajára mozdul a Világ.
Kávém az asztalon... valamire vár, gÅ‘zében párát iszik a kanál, az erkély még szürkén álmodja a nyarat, szellÅ‘ lebben néha, s viszi az álmokat.
Markomban elférek, Fulladok, ahogy szorítom, De szívem így is eltéved, S egyszerre ráborítom Utamra a hajnalt, Én vagyok az, Ki sorsomra sarkall, Hát kinyitom tenyerem, Hadd legyek az, Ki felkel velem. SzabadságSors Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!
Nevetni kell Olykor nevetni kell, csak ennyi az egész, Nem diktálhat mindig nekünk a józan ész. Hallgass a szívedre, hisz Å‘ ismer téged, Tudja, a nevetés bizony jót tesz néked.
Hogyha nincs vidámság, szomorú a világ, Bármi történik, csak keresed a hibát. Ám, ha nevetéssel feldobod a napod, Minden egyszerűbb lesz, Te is megláthatod.
SÅ‘t köztudott az is, a nevetés ragályos, Ha jókat kacagsz, elkapja Julcsa, János. S ekkor már vidám lesz körülötted minden, Csak azt veszed észre, semmi bajod sincsen.
A nevetés gyógyír minden búra, bajra, Sajnos az orvos receptre nem írhatja. Vidámság mindig van, csak észre kell venni, Minden napra beosztani, s boldognak lenni!
Érték Nem kívánok sokat, kevéssel is beérem, azért viszont odaadnám a fél életem, mert mi másnak kevés, nekem maga az élet, hajótöröttnek ház egy lakatlan szigeten.
Lerágott, csupasz csont a kutya lakomája, mi nekem érték, neked megunt, értéktelen, egy cseppnyi csoda e forrongó, vad világban, boldog sóhaj, letisztult, Å‘szinte érzelem.
Szívemben vagy az öröm és bánat, egyszer zokogok, máskor nevetek én, lelkem hív, de nem járok utánad örök-lakóm, te a világ féltekén. Bizalmam hatalmas, hÅ‘n szeretlek, hiányod dermedt csend, hang nélküli szó, erÅ‘m karjai tÅ‘led eredtek, "azóta" lettem állandó búcsúzó. Láthatatlan fonál köztünk izzik, lelkendezik velünk a vénséges föld, csillagok ember-létünk irigylik, bólogat a frigyre ezer éves tölgy.
Napkincsem neved, egyesül az út, Az IdÅ‘ int, minden perce hozzád fut. 2016. február 15.
Csak figyeltem. Nyugodtan hallgattam S néztem. Tekintetem az ablakon túli tájra szegeztem. Csak figyeltem. Figyeltem, ahogy a vad pusztaság Elnyelni készül a nap sugarát. Figyeltem, ahogy a fény Játszón tekintget még, Holott az ég félig már a holdé. Figyeltem, ahogy elsuhan mellettem a táj. S a sok ismeretlen, ki mégis barát, Búcsút int nekem. De én csak figyeltem. Figyeltem, hiszen mást úgysem tehettem. Figyeltem, ahogy a párás ablakon Táncot jár a jégvirág, s amott, Hol a világot még nem borítja tél, Szomorúan hullatja könnyeit az ég. Halkan sír. Helyettem is fájón s magányosan sír.
