Hi everyone! We're hard at work trying to keep our community clean, so if you see any spam, please report it here and we'll review ASAP! Thanks a million!
Jánka, megmászlak Készülj, Jánka! Ma még megmászlak! Nem, mint a nyúl - gyors futtában, és közben toppant egy nagyot. Csak úgy - komótosan. S te hagyod.
Nem is csak úgy, egyszer havonta, mint göthös Papó s Mamóka. Naponta kétszer is, nagyon, délután és kora hajnalon.
Felmászni rád, Jánka, jó nagyon, fent levegÅ‘ért kapkodom, érezve bódító illatod. Majd lecsúszok a túloldalon.
Nos, hát így vagyok veled, Jánka! Így megy ez már egy ideje, mert lakásom s a munkahelyem között van a "Jánka-hegy".
lelki szegényes alkonyunk tornácán lengedeznek az álompillérek. csak magunk vagyunk. fésüljük kócos nyomainkat, s lassan töviskoszorúvá köhög az ima. kába múlt cseppen ránk, s a rohanó csöndben kifordított kabát reszket, szökken. ránk mosolyog az utca könnyekkel teleírt fala, míg magányunk küszöbét söpri a hontalan.
Izzik a szívem, Vöröslik, - fáj, Vörösre váltott minden, Az életünk vörös mocsár! Dermedten hallgatjuk, Vörös iszap törte át a gátot! Magával sodort Több évszázadot. Rémült menekülés, Sikoly, döbbenet, Mit ember teremtett, Minden semmivé lett. Anyja kezébÅ‘l Kitépte gyermekét, Jajongó nagyanyó Tördeli kezét. Rogyik a tetÅ‘, DÅ‘l a kerítés, Roncsok foglalják el A bájos falucska helyét. Kihűlt otthonok Vörös lepelben, A halál ólálkodik Minden szegletben. Vörös köd üli A gondozott kertet, Csak sejted, Valaha ott Rózsafa nÅ‘hetett. Kicsi patak hídja A harcot nem bírta, A védelmet keresÅ‘t Halálra zúzta. Vörös iszap úszik, Könnyel keveredik, Derékba tört sorsok, Az akarat rogyadozik. Se cica, se kutyus Meg nem úszhatta, Az átkozott iszap Magával sodorta. Pillanatok alatt, Amerre elhaladt, Pusztított mindent, Mi útjába akadt.
Csapás, csapás után, Átok ül e kicsi hazán! Jajszó, siralom, Sár, iszap, fájdalom. Születhet-e élet Itt - hol halál arat? Lesz-e még, hogy Bodri kutya ugat? Lesz-e még kacagás FénylÅ‘ ablak mögött? Vagy végleg ide Fájdalom költözött?
Ficánkol-e kishal A halott patakban? Fák, bokrok derékig A gyilkos iszapban. Van-e üzenete E földi pokolnak? Ár, iszap, földomlás! Mikor lesz megállás? Lesz-e még nyugalom, Hol mindent beborít a fájdalom. Mi jöhet ezután? Mi vár Rád, Kis hazám? Mindenható! Tekints reánk, Küldjél egy-két szivárványt!
FüggÅ‘, ringó faágon Faágon lágyan ring egy függÅ‘, csacska madárcsalád fészek. Fészekben a sípoló, érces hangú, éhes, pihés kis fiókák. Kis fiókák mintha szoprán s tenor harsonát fújnák. Fújnák? Fújják, mint amikor egy rézfúvós zenekar hangol a tavaszi szélben! Szélben gerjed, kerek erdÅ‘ben zengve terjed, s közepében száll, száll lengÅ‘, csüngÅ‘ fészkére füttyös kedvű, virgonc madárpár. Madárpár csÅ‘rében izgÅ‘-mozgó, ficánkoló, finom kukacfalatkák. Falatkák, finom kukackák tátogó csÅ‘rikék torkában landolnak. Landolnak a begyekben, s jóllakottan szuszognak, pihegnek a kicsinyek. Kicsinyek most elpillednek, elszunnyadnak pihelakban a függÅ‘, ringó faágon.
Meghalt, megszűnt, eltűnt, nincs már A nyugodt élet, vidám, szerelmes kislány. Megölted, Megölte, csúf cellába lökte, S így hozzászokott, hogy a napfény nem érte. Az utcán járva, kék eget látva sanyarúan nézi, Mi rég gyönyörű volt, azt felváltotta düh és kín. Megnyugvást csak az esÅ‘ s a zajos ég adott, Ekkor úgy érezte, valaki vele együtt sajog. Hogy lehet, hogy szép dologból ily gyötrelem legyen, S ez legyen az utolsó dolog, miután szívem repessen. Hogy lehet, hogy ily módon el tudtad venni, A szívemet adtam, de neked kevés volt ennyi. Felemésztettél, magadba szívtál lassan, Így ne csodálkozz, ha az érzelmeim elfogytak majdan. Mennék már rég, de szívem egyetlen darabja még kapaszkodik, Ha szeretsz, vigyázz rá mert Å‘ az, ki érted keservesen kopik.
Te és a sivatag Akkoriban megcsapott a nyugalom határtalansága, merre szemeid elláttak, szabadság lüktette ereidben a halhatatlanságot. Lelked csendrÅ‘l álmodott, arról az egyedüli semmirÅ‘l, melyre valami léted vágyva vágyott idÅ‘tlensége óta. Azok a markáns dűnék, mind elÅ‘tted hódoltak, még az ötven feletti meleged sem szabott határt szerelmes vonzódásodnak. Csak érezni akartad azt, amit azelÅ‘tt még soha, akár a kis herceg, ki szállva pottyant e kietlen világ peremére. Gyermek lehettél újra, ki mindenre rácsodálkozó és kíváncsi. Te és a sivatag, akár egy szimbiózisban létezÅ‘, apró kis világegyetem, megértettétek egymást. Békétek összehangolt hullámhossz volt abban a távoli meseországban, hol Aladdin a lámpását is megtalálta. Te bölcsességet találtál ott a csendben, végre megismerted igazi önmagad és többé már nem volt kétség, hited erÅ‘sebb, mint a fakó homokfutások ereje lábaid alatt.
Sárguló levelek felzörögnek, S fáról a termések lepörögnek. Óv a mélység, óv a hűs, Egyszerre minden oly` derűs.
Zümmög a bogár, Rejteket talál. Patak csobog nem messze: "Jégtakaróm télen lesz-e?"
Lassan téli ruhát ölt minden, Csak a fenyÅ‘k, melyeken változás nincsen. A magasban délcegen, zöldellve állnak, Tudják, majd Å‘k lesznek dísze a világnak.
Anyjától kis gida messze elcsatangol, S neki a bolygónak, magában barangol. De estére visszajÅ‘`, anyja már várja, Lágy szarvastejecske lesz a vacsorája.
Oly` sok apró csoda van, melyen folyton vidulok, De lassacskán én is hazafelé indulok. Ám tudom, e varázserdÅ‘ visszavár, S nekem dalol búcsúzóként minden kismadár.
