Hi everyone! We're hard at work trying to keep our community clean, so if you see any spam, please report it here and we'll review ASAP! Thanks a million!
Jó éjszakát Vággyal teli, édes remegés, Munkálkodik bennem egy furcsa érzés. Mikor eljön az este, A titkok nélküli, Å‘szinte beszélgetés. Imádom minden szavát, Kívánok néki gyönyörű, szép, jó éjszakát.
A riporter búja Ó, nekem kandi Szemekkel be kell néznem a vesékbe, Ki kell sütnöm: Mit gondol Gyuri Bandi (Ha tudna gondolkozni szegényke!) Ki kell szaglásszam, Mi újság a szinházban. S mily szépen énekel a primadonna lába, És meg kell tudnom általába, És kutatnom kell perverz vággyal, Hogy is gondolja az ügyet Szentesi bátyánk a Hortobággyal? Nekem bele kell esnem, Mint légynek a keserű sörbe, A Csokonai-körbe, S záp irodalmat kell szürcsölnöm ottan. Aztán a napokban egy kommünikét kaptam, Hogy szerkesszem ki szépen a lapban, Hogy Pap Zoltán úr már megint rálépett Bájdalocskái értékesítése végett A türelmes PetÅ‘fi vállára... Ó, Sára! Ábrahámné! dísze a bibliának! Ki az elsÅ‘ riportot csináltad, Mikor az Úr jöttét kiszínezted a népnek, Segíts, segíts, hogy oldjam ezt én meg: E sok díszes hírt mind megírni szépen, Hogy ki ne lépjem A lépem, a lépem, a lépem...
Nyári nap Hajnal, pirkadás ... Héliosz szekere vágtat az égboltra, hajnalpír palástban Éósz kormányozza. Szeléné kíséri - Å‘k hárman testvérek, kísérgetik egymást nap mint nap hűséggel. Hegyek, rétek, vizek, mindhármat csodálja, jöttüket madarak fogadják trillázva. Fűszálak harmatja kelÅ‘ Napra nevet, az mohón csókolja, eggyé válik vele.
... Reggel hűs és frissesség, A város alszik még, rajta puha csend ül, messze, távolról egy harang hangja csendül. Hársfa is virágzik, illata mézédes, lombok között dongnak szorgalmas kis méhek. Nektárt gyűjtögetnek, fürdenek hímporban, szerelmi postásként szállnak virágokra. Smaragd színű gyík fut, napmelegre vágyik, Pillangó szárnyain szivárványszín játszik.
... Nappal bódultság. DelelÅ‘n már a Nap, felizzott korongja, tüzet játszik, ölel forró lángkarokkal. Aszott mezÅ‘k felett vibrál a délibáb, Szomjazik legelÅ‘, kiszikkadt réti láp. Fáradt, déli szellÅ‘ porfelhÅ‘t felkapja, Bozótból csörrenve felröppen egy szarka. Szomjas az erdÅ‘ is, csermely, ér elapadt, bodor felhÅ‘k sem gyűlnek szikrázó ég alatt.
Este pihenés... Búcsúzik már a Nap, Hold testvére váltja, vállán van Szeléné csillagos palástja. Ezüst fénysugarat csókol az égboltra, tiszta tó tükrében játszik a mosolya. Tücsök muzsikálja altató nótáját, hűs szellÅ‘ felrázza illatos párnáját. Estébe karol most a bársonyos éjjel, eljött az ideje nyugodt pihenésnek.
Életmesék LebegÅ‘ fátylak úsznak a kéklÅ‘ égen, gomolyog lelkemben ezeregy mozzanat... Eddig meséket néztem éj sötétjében, most várom, hogy elÅ‘ttem felbukkanjanak.
Nappali szél meleg esÅ‘cseppje arcom lemossa, könnyeim simogatják lelkem... Élem a mesék hétköznapjait, harcom önmagammal lassú, keserves küzdelem.
Lassan terül az alkony bársonypalástja... ecsetje bíbor-kékre festi az eget... ÉgÅ‘vörös csík pírja alul barázda, míg merengve nézem a tűnÅ‘ felleget.
Mára bezárul az Életmesék háza, Lehull a mindent elrejtÅ‘ bíborfátyol... Kialszik most szemem világló lámpása, Lelkem utazik Haza, ahova vágyom...
Kékség Szabadság embere, engem imádni hű, Szeress csak, kört formált hullámkarommal örvényül csavarva nyakadat szegem, vágyad a karjaimba elsüllyedni űz.
Szemeimbe nézve belém süllyedsz gyönyörrel, hullámzó testem látod a veszély helyett, illatom szippantod, sós ízem, melyet megédesít az ajkam, mely sosem fogadott még közönnyel.
A szirének medencéjébe ugrottál fejest, veszted érzed, mégis úszol tovább, ringok, akár az egy virág kecses kocsánya ring, ölellek, s te végleg elvesztél bennem.
Csillagod nem leled, visszafordulni érzed: vétek, hát nagy levegÅ‘t veszel, és mélyre merülsz le, feltérképezni csinos csodáim az éjben, együtt süllyedünk sóban, vízben, a kéjben.
A tenger én vagyok. S ha bennem egy igazgyöngy hamisan rád kacsint, nevess. S élj, hadd hömpölyögjek veled.
Hátrál az árnyék FelhÅ‘kbÅ‘l kilátszik kis kék égdarab. Hátrál az árnyék, fényes, zöld a táj. Hallgatva fáj a szépség, feszíti szét végtelen határait a rét, a nyüzsgés, sok aprócska bogár, nyíló vadvirág. Szívem zenél, pezsegve száll a dal, az illat, kibomlik ajka millió virágnak. Búzavirág kék, mécsvirág hamvas fehér, kamilla illatos, lila kehelyben a konkoly. A lánggal égÅ‘ pipacs lenge ruhája szédülten ringat régvolt emlékeket. Kezemben holtra tépett vadvirág csokor sóhajtó illata sodor, hány, de hány vágy reszket benne és mennyi ritka perc, megannyi tünde báj, én a táj szerelmese. Hátrál az árnyék, aranyló fény tündököl.
Életmesék LebegÅ‘ fátylak úsznak a kéklÅ‘ égen, gomolyog lelkemben ezeregy mozzanat... Eddig meséket néztem éj sötétjében, most várom, hogy elÅ‘ttem felbukkanjanak.
Nappali szél meleg esÅ‘cseppje arcom lemossa, könnyeim simogatják lelkem... Élem a mesék hétköznapjait, harcom önmagammal lassú, keserves küzdelem.
Lassan terül az alkony bársonypalástja... ecsetje bíbor-kékre festi az eget... ÉgÅ‘vörös csík pírja alul barázda, míg merengve nézem a tűnÅ‘ felleget.
Mára bezárul az Életmesék háza, Lehull a mindent elrejtÅ‘ bíborfátyol... Kialszik most szemem világló lámpása, Lelkem utazik Haza, ahova vágyom...
